Kozmetika vagy plasztika

Napjainkban egyre nagyobb szerepet kap a külső megjelenés. Éppen ezért nehezebben fogadjuk el az öregedés jeleit a bőrünkön, testünkön egyaránt,  mint nagyanyáink.Az egyre kitolódó nyugdíjkorhatár is megerősít abban, hogy mind szellemileg, mind fizikailag is mindent meg kell tennünk fiatalságunk megőrzése érdekében.

Az idő múlását ma még sajnos nem tudjuk megállítani. De abban egyetérthetünk, hogy szeretnénk fiatalosak maradni.

Mindannyian máshogy küzdünk ezért. 

Az egyik csoport, aki elsőként és csakis a plasztikához fordul. Őket nem lehet és nem is szeretnénk győzködni.

A másik jelentős csoport akiknek az első a kozmetika és rendszeresen járnak kezelésre tudják, hogy mi a fontos. 

Nem titkoljuk, hogy igenis van olyan kor és probléma, ahol már szükséges egy kis orvosi beavatkozás. 
De ez nem több, mint mondjuk egy-egy botox a homlok rancainkra stb. Egy időben elvégzett kis szúrás, segít abban, hogy pl. a szemöldökök között ne alakuljon ki egy mély ránc, amitől szigorúbb lesz a tekintetünk.

Elfogadható az is, hogy az idő múlásával szeretnénk javítani ajkunk formáján is. Erre tökéletes egy kis mennyiségű Hyaluron injekció, egy szép sminktetoválás.

Ha valakit nagyon zavar az arc megereszkedése erre is van megoldás.

Néhány pontba szedtem, amit viszont mindenképpen szem előtt kell tartani:

  • MÉRTÉKLETESSÉG
  • A rendszeres kozmetikai kezelések, időszakos kúrák , mert az egész arc, nyak, dekoltázs megfelelő hidratálásáról tápanyag utánpótlásáról csakis így gondoskodhatunk
  • Az otthoni jó minőségű termékek megfelelő használata, bőrtípusnak, életkornak megfelelő bőrápolási rutin kialakítása 
  • Kollagén bevitel

Ezekkel együttesen lehet a fiatalos külsőt megőrizni.

Bizonyara a Te környezetetekben is vannak “ egyen arcok” ,egyformán feltöltve, eldeformálódva. Ha nincs, akkor nagyon szerencsés vagy. Nézz körül, járj nyitott szemmel az utcán. El fogsz szörnyülködni.
5-10 éve, amikor ez a trend elkezdett kialakulni, erősödni, az idősebb korosztályból is sokat magával rántott. Ezek nyomait megfigyelheted sok – sok idősebb színésznő arcán is. Természetesen ez az őrület a fiatalabb korosztályt sem kerülte el. 20-30-40 évesek nagyszámban töltetik az arcukat, egyre nagyobb mennyiségben.

Kialakult egy hibás énkép, már nem látják reálisan mire lenne szükségük. Mikor kellene abbahagyni. Sajnos ha nincs rendben a lélek, nincs rendbe az elme sem. 
A fiatalok hajszolják bele magukat és egymást ebbe az őrületbe. Aki nem teszi, úgy érzi nem elég trendi, nem elég szép. Belekerül egy mókuskerékbe amiből többnyire nincs kiszállás.
Ennek eredménye, a sok eltorzult arc, amit néhány év alatt érték el. Mindezek eredményezik, hogy sok fiatal keresi fel rendszeresen a pszichológiai szakrendeléseket. 

Több évtizedes tapasztalattal a hátam mögött , nagy félelmem hogy azoknak a fiataloknak akiknek kimarad az életükből a rendszeres kozmetikai bőrápolas, a bőr megfelelő  ápolását már nem tartják szükségesnek vagy már nincs rá megfelelő anyagi lehetőségük. – milyen állapotban lesz a bőre kb 10 év múlva?

Végeztem egy kis közvélemény kutatást, melynek egyértelműen az volt az eredménye, hogy a férfiak nagyobb százalékát mindegy melyik korosztályba is tartozzon , taszítja a túlzott, túltolt messziről is észrevehető beavatkozások eredménye. 

A fiatal 25 év körüli fiúkat pedig borzasztóan zavarja, ha a barátnőjük semmi másra nem költ szívesen – szinte az egész fizetését a plasztikai sebészhez hordja. Hiszen így nincs közös élmény, szórakozás , utazás stb. Ezért nagyon sok fiatal szingli.

A sok elrontott beavatkozás, a sok eltorzult arc eredményeként ma már egyre többen kezdenek el másként gondolkozni.Minden őrület egyszer véget ér.

Új trend kialakulóban ……… avagy talán látszik a fény az alagút végén

Ez pedig nem más mint az, hogy ÖREGEDJÜNK meg  méltóságteljesen, szépen!

Nekem ennek jó és legszebb példája Pataki Ági , a fiatalabb korosztályból pedig Tomán Szabina. 
Bizonyára rajtuk is történtek beavatkozások, de szinte észrevétlenül és finoman.

Ha szeretnél segítséget kapni, a bőr ápolási rutinod kialakításához, várunk szeretettel tavaszi nyílt napunkon, április 12-16 között

László Monika.
Highcare kozmetikus, Anti – Aging és cellulit specialista

.